Mi az a “DOT” ?

A “DOT” (angol) magyarul “pont, pötty”-öt jelent.

A pontfestészet az ausztrál őslakosok (Aboriginal Australians) művészetének egyedülálló és szerves része. Kezdetben a homokba, földre pöttyözték az ábrákat, mintákat, mely törzsi történeteknek szent jelentései voltak. Egy-egy festmény adott szertartáshoz, rituáléhoz tartozott. A beavatatlanok soha nem láthatták ezeket a rajzokat, szent mintákat, mivel a földet újra elsimították a szertartás után.

Geoffrey Bardon ausztrál tanár 1971-ben Ausztrália északi területén lévő, Papunya településen (ahol 404 ausztrál őslakos él – 2016-os adat)  kezdett el rajzot tanítani az Aboriginal gyermekeknek. Észrevette, hogy a gyermekek, miközben az őslakos férfiak meséltek, a homokba rajzoltak. Arra ösztönözte diákjait, hogy ezeket az “álomképeket”, – melyek sokszor álmokból és a rituálék során átélt érzésekből származott – fessék fel az iskola falára. Mivel nagy érdeklődést keltettek a rajzok, a történeteket elkezdték fára és kartonra festeni, később vászonra, melyet már nemcsak a gyermekek, hanem az őslakos férfiak is követtek.

Így kezdődött a híres Papunya Tula művészeti mozgalom.

Az Aboriginal művészek aggódni kezdtek, hogy az általuk maradandóan megfestett szent-titkos ábrákat és történeteket nemcsak a nyugatiak, hanem a különböző régiókból származó Aboriginálok is láthatják, akik nem voltak beavatva törzsi történeteikbe.

Ezért úgy döntöttek, hogy eltüntetik a szent elemeket és a mintákat pontokra cserélték, hogy elrejtsék szent jelentésüket. 

A művek a készítők vizuális emlékei voltak. Olyan földeket festettek, amelyekhez tartoztak és azokat a történeteket, amelyek ezekhez a helyekhez kapcsolódnak. Lényegében az identitásukat festették a táblákra.

A színek eredetileg a vörös, a sárga, a fekete és a fehér változataira korlátozódtak, amelyeket okkerből, faszénből és agyagból készítettek. Később bevezették az akrilfestéket, mellyel történő festés élénkebb színű festmények készítését tette lehetővé.

Ezeken a műveken pontok, keresztsraffozás, körökből, spirálokból, vonalakból és szaggatott vonalakból álló térképek jelenhettek meg, ami a nyugati sivatagi őslakosok régóta bevett képi nyelve.

Az akrillal festett aboriginal műalkotások a hagyományos és a kortárs művészet gyönyörű keverékei. A pöttyös technika szinte 3D-s hatást, valamint a mozgás és a ritmus érzetét adja a festménynek.

A pöttyök a rendkívül finom, nagyon vékony pálcikákkal végzett munkáktól a nagy, akár négy centiméter átmérőjű pöttyökig terjednek.

Alkotó: Molly Pwerle

Molly Pwerle az Atnwengerrp kis közösségében él mely az ausztráliai Alice Springs-től 270 km-re északkeletre található, az Utopia nevű, ausztrál őslakos őshazában. Nyelve az Anmatyerre és Alyawarr. Valószínűleg 1919-ben született (erről nincsenek feljegyzések), és kevéssé érintkezett a nyugati kultúrával.

Molly 2004-ben vett először ecsetet a kezébe. Ő a legidősebb nő a közösségben, megbecsült idősebb és “főnökasszony”, akinek sok felelőssége van, többek között ő a végső döntéshozó Atnwengerrp női ügyeiben. Molly tágabb családjából sokan művészek, köztük híres nővére, a néhai Minnie Pwerle és unokahúga, Barbara Weir, aki arra bátorította Mollyt és fiatalabb nővéreit, Galya és Emily Pwerle-t, hogy Minnie-vel együtt fessenek. 2004 végén Barbara megszervezte a Pwerle nővérek első festőműhelyét Irrultjában.

Alkotó: Gloria Gardiner

Gloria büszke kamilaroi asszony. Goodoogában (Új-Dél-Wales állam, Ausztrália) nőtt fel. Nyugdíjba vonult általános iskolai tanár, aki még mindig az iskolák és az oktatás területén dolgozik. Pottsville-ben, egy tengerparti városkában él férjével, Tommal, valamint a szintén Pottsville-ben élő gyermekeivel és unokáival. Gloria és Tom nagyban hozzájárulnak kis tengerparti közösségükhöz. Gloria művészete számos hagyományos aboriginal szimbólumra, például táborhelyekre, útvonalakra és pihenőhelyekre összpontosít. Művészete sokszínű, földünk történeteit, az egymást támogató közösségeket és a család fontosságát meséli el. Szenvedélyesen használja az okkersárga színeket, és időnként élénkebb kortárs színeket is, attól függően, hogy milyen történetet sző.

Mára önálló festési technikát képvisel a pontfestés: Dot Painting = pontozó festés

A pöttyözés történhet pontozóecsettel, pontozótűvel, pontozótollal, vagy egyéb kerek formájú eszközzel. A különböző méretű eszközzel kisebb-nagyobb pöttyöket tudunk felvinni a felületre, akár fára, kőre, kerámiára, vászonra.

A pontfestéssel készült képek mintázata bármi lehet, az eredeti Aboriginal népek által gyakorolt spirituális és szimbolikus képektől kezdve, a fantasy rajzokon át egészen a mandala festésig.

💛 🙏 💛

Forrás:
https://www.kateowengallery.com
https://www.ninbella.com
https://en.wikipedia.org/wiki/Main_Page
https://www.instagram.com/claudiaaelenei/
https://www.instagram.com/art_from_heart777/
https://www.instagram.com/daydreamdotter/

A BLOGBAN SZEREPLŐ ABORIGINAL KÉPEK FORRÁSA A https://www.ninbella.com OLDAL, AHOL TOVÁBBI FESTMÉNYEK MEGVÁSÁROLHATÓK!

Iratkozz fel a DOT & PAINT hírlevélre, hogy értesülj az új termékekről, akciókról, ingyenes szállításról!